2014. december 31., szerda

Újévi szerencsesüti

Csajos délután tartunk tartottunk páran a családból tegnap, amire én ezzel a szerencsesütivel készültem. A receptet Flóra konyhájában olvastam és már korábban is elkészítettem egyszer, akkor Mantler, most Glutenix Alfa-mix lisztből. Ez határozottan jobban sikerült és finomabb is volt.



Hozzávalók (kb. 20 darabhoz):100 g félzsíros túró
1 db tojás sárgája
200 g Glutenix Alfa-Mix liszt
4 g sütőpor
30 g poruckor
75 ml étolaj
75 ml tej
1 cs vaníliás cukor
1 tk rumaroma
Lekenéshez:
1 db tojás fehérje
Töltéshez:
20 darab papírcsík üzenetekkel
 



Elkészítés:
A tojást szétválasztom, a sárgáját az áttört túróval és a többi hozzávalóval összegyúrom. Enyhén lisztezett deszkán kb. fél cm vastagságúra nyújtom és derelyevágó segítségével kb. 6*6 cm-es négyzetekre vágom. A négyzetek széleit lekenem a tojás fehérjével, majd egy-egy üzenetet helyezek a közepükbe és háromszög formára alakítva behajtom, széleit lenyomkodom, hogy sütés közben ne nyíljon szét. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütöm. Tálaláskor porcukorral megszórom.

2014. december 25., csütörtök

Havas hegycsúcs

Nagyon vágytam már erre a sütire, Karácsony közeledtével különösen. A süti egyik alapanyaga azonban darált háztartási keksz, amit lisztérzékenyként igen nehézkes beszerezni, olyannyira, hogy inkább elkészítettem itthon. (A recept itt, az előző bejegyzésémben megtalálható.)
A süti mindenkinek ízlett, aki kóstolta, azt mondták, nincs is különbség az eredetihez képest. Van egy olyan érzésem, hogy nem csak Karácsonykor fog készülni nálam :)
A receptet Édesanyám húgától, Erikától kaptam, ezúton is köszönöm Neki! :)

 
Hozzávalók (15 darabhoz):
Barna részhez:
200 g darált keksz
45 g sárgabarack lekvár
10g natúr kakaópor
5 g vaníliás cukor
1,5 tojás sárgája
75 g porcukor
50 g margarin
5 g rum
Fehér részhez:
1,5 tojás fehérje
100 g poruckor
150 g kókuszreszelék
Összeállításhoz:
citromfacsaró
alufólia



Elkészítés:
Először is elmorzsolom a kekszet (darálóra nem volt szükségem, olyan jó omlós kekszet sikerült sütni, a két kezemmel elmorzsolva fél perc alatt darált keksz lett belőle.)
A barna részhez a tojások sárgáját a por- és vaníliás cukorral, a margarinnal és a kakaóporral robotgéppel habosra keverem, majd hozzáöntöm a darált kekszet, a lekvárt és a rumot; és összegyúrom. Amíg a fehér rész készül, ezt hűtőbe teszem.
A fehér részhez a tojások fehérjét a porcukorral kemény habbá verem (nem szükséges gőz fölött, de türelmesnek kell lenni, ez kb. 8-10 perc). Ezután egy spatula segítségével óvatosan hozzáforgatom a kókuszreszeléket.
Következik az összeállítás: egy citromfacsaró hátulját alufóliával kibélelem, majd félig (vagy kicsit tovább) megtöltöm a fehér masszával, jól megnyomkodom, aztán következik a barna massza. Amikor ezzel megvagyok, kihúzom az alufóliát és óvatosan lehúzom a kész sütiről.
Pár órára hűtőbe teszem dermedni. (Én egy nappal korábban készítettem, mint ahogy fogyasztottuk.)
Igazi karácsonyi sütemény :)

Háztartási keksz

Karácsonyra szerettem volna elkészíteni a Havas hegycsúcs nevezetű süteményt, amit utoljára unokatesméknál ettem még 2008-ban, mielőtt diagnosztizálták nálam a lisztérzékenységet.
(Sajnos) háztartási keksz is kell a sütihez, amit gluténmentes változatban nem lehet készen kapni. Elhatároztam hát, hogy megsütöm én. Volt már egy próbálkozásom ezzel a recepttel korábban, pár évvel ezelőtt, de akkor még másik lisztből és nem sikerült túl jól, ezért el is felejtődött. Most viszont... már maga a keksz nagyon finom lett, a belőle készült süti meg egyszerűen isteni, ugyanolyan, mint az "eredeti". Ez a keksz a jövőben tökéletes alap lesz más, háztartási keksszel készülő sütikhez is.

A recept eredetije itt található, annyit változtattam, hogy édesítő helyett porcukrot, vanília aroma helyett pedig vaníliás cukrot használtam.

Emese Süteményporból:

Hozzávalók (kb. 20db, 200g kekszhez):
62 g margarin
1/2 db tojás
100 g Glutenix Alfa-Mix/Schar Mix C/Emese Süteménypor (többféle lisztből is sütöttem már)
25 g rizsliszt
1g szódabikarbóna
30 g porcukor
5 g vaníliás cukor


                                                    Glutenix Alfa-Mix-ből:



Elkészítés:
A lisztet elmorzsolom a margarinnal, majd a többi hozzávalót is hozzáadom és alaposan összegyúrom. Fél órára beteszem a hűtőbe pihenni, majd enyhén lisztezett deszkán kinyújtom, derelyevágó segítségével kb. 5*5cm-es négyzetekre vágom (ebben nagyon béna vagyok :)) és villával megszurkálom. Sütőpapírral bélelt tepsire helyzem és 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütöm. (Vigyázni kell, mert hamar pirul!)

2014. november 27., csütörtök

Mézes figurák


Évek óta ezt a mézeskalácsot sütöm minden Karácsonykor, eddig bevált :-)

Hozzávalók: 
250g méz
150g vaj
200g cukor
2db tojás
500g Mantler liszt
10g sütőpor
Mézeskalács fűszerek ( fahéj, szegfűszeg, gyömbér, ánizs, citromhéj)

kevés rum (6g)
50 g darált dió



Elkészítés:
A felmelegített mézes-vajas masszába belekeverem a lisztet, és lassan a habosra kevert cukros tojásokat. Hozzáadom a fűszereket és a darált diót, kevés rumot. Egy éjszakát hűtőben pihentetem. Lisztezett deszkán kb. fél cm vastagra nyújtom és tetszés szerinti figurákat szaggatok belőle.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt megsütöm (figyelni kell, mert hamar megpirul!)



 
Megjegyzés:
Fél adagot szoktam sütni, abból kb. 60-70db mézeskalács jön ki, figuráktól függően.
Mézes fűszerek helyett kész keveréket használok, 2 mokkáskanálnyit.
Azonnal puha, és az is marad, sosem kellett almát tennem mellé :)

2014. november 25., kedd

Püspökkenyér tojásfehérjéből

A receptre itt akadtam rá, pár éve, éppen Karácsony előtt, és pont volt elfekvőben jópár tojásfehérjém is. Azon nyomban elkészítettem gluténmentes változatban.



Hozzávalók:
6db tojásfehérje
100g durvára vágott dió
100g aprított étcsokoládé aprítva
50g mazsola
100g cukrozott gyümölcs (most csak ananászt tettem bele)
80g liszt (Mantlert használtam)
120g porcukor
40g olvasztott vaj


Elkészítés:
Az összevágott hozzávalókat elkeverem a liszttel. A fehérjéket elkezdem felverni, majd amikor már félig kész, beleteszem a porcukrot is és keményre felverem. Belekeverem a lisztes dolgokat és végül az olvasztott vajat is. Kivajazott, kilisztezett őzgerinc formába öntöm és előmelegített sütőben 180 fokon 30 percig sütöm. (Érdemes tűpróbát végezni.)
Ha kihűlt be lehet vonni olvasztott csokoládéval, én ezt kihagytam, így is nagyon finom.
 
 
 

2014. november 18., kedd

Őszibarack


Az őszibarack sütemény sosem tartozott a kedvenceim közé, nem úgy maga a töltelék! J Elkészítésében is csak egyszer vettem részt és úgy gondoltam, ez a legmacerásabb süti a világon.
Ám amióta lisztérzékeny lettem, mozgatta a fantáziámat, vajon el lehet-e készíteni gluténmentesen is. Nem hittem volna, hogy sikerül, felkészültem, hogy ez alkalommal a kukának fogok sütni, de Anyukám segítségének hála, nem így lett. Ő már többször is elkészítette ezt a süteményt, nagyon hasznos tanácsokat kaptam Tőle J
Tényleg elég időigényes, pepecselős munka, tulajdonképpen (nálunk) két nap készül, de bátran mondhatom: megéri!!! J


Hozzávalók (kb. 54 darabhoz, azaz 27 párhoz):
Tésztához:
100g zsír(!!!)
150g porcukor
1 db tojás sárgája
30g Schar Mix C liszt
1dl tej
½ kávéskanál szódapor
375g Schar Mix C liszt
Töltelékhez:
100g margarin
100g porcukor
1/2dl rum
15g natúr kakaópor
1ek (50g) sárgabaracklekvár
Festéshez, forgatáshoz:
2db tojás sárgája
1ü vérnarancs aroma
kristálycukor

 

Elkészítés:
Robotgéppel kikeverem a zsírt és a porcukrot, majd hozzáadom a sárgáját, a szódaporral elkevert lisztet és nagyon óvatosan, apránként hozzácsorgatom a tejet is. Jól kikeverem, majd 2 órára beteszem a hűtőbe pihenni. Ezután a robotgép dagasztó karjával hozzákeverem apránként a 375g lisztet is. A tésztából dió méretű gombócokat formálok, amiket sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól kicsit távol elhelyezek és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütök. Akkor jó, ha az alja már barnul.
Másnap egy kés segítségével kikaparom a tészta belsejét. Ez lesz a töltelék alapja. Ehhez hozzákeverem a kakaóport és a lekvárt. A margarint robotgép segítségével kikeverem a porcukorral, majd hozzákeverem a kakaóval és lekvárral elkevert morzsát, végül a rumot is. Ezzel a masszával töltöm meg a tésztát, majd párosítom őket, egyet-egyet összeragasztok.
A díszítéshez kis tálkákban előkészítem egy tojás enyhén felvert sárgáját, vérnarancs aromát és kristálycukrot. A barackokat szilikonos ecset segítségével átkenem a tojás sárgájával, majd egy részét vérnarancs aromával és az egészet megforgatom kristálycukorban.
Marcipánból készített levelekkel díszítem.


Megjegyzés:
Az eredetihez képest nekem picit megrepedeztek a tészták, így másnap kissé nehézkes volt a vájás, sajnos több golyó is eltörött, nagyon óvatosan kellett dolgoznom. Az eredeti 54 darab golyóból 44 darab maradt ép, így 22 darab őszibarackom lett. Másnapra finom omlós lett a tészta.

2014. október 26., vasárnap

Hólabda

Nagymamám receptje gluténmentesítve :-)

Hozzávalók (kb. 35 darabhoz, 1 gáztepsihez):
Tésztához:
8db tojás
400g porcukor
250g Mantler liszt
2ek kakaópor
8ek forró víz
1cs sütőpor
Krémhez:
200g margarin
200g porcukor
1ek rum
1cs vaníliás cukor
4dl tej
4ek (nekem 80g) Mantler liszt
Forgatáshoz: 
kókuszreszelék
Mázhoz:
200g étcsokoládé
6ek olaj

 
Elkészítés:
A tojások sárgáját habosra keverem a porcukorral, majd lassan hozzáadom a kakaót, a vizet és a sütőporral elkevert lisztet. A tojások fehérjét kemény habbá verem és hozzáadom a tojásos masszához. Kivajazott és -lisztezett tepsibe öntöm és 180 fokra előmelegített sütőben 25perc alatt tűpróbával megsütöm.
A krémhez a margarint, a porcukrot, a rumot és a vaníliás cukrot jól kikeverem. A lisztet csomómentesre elkeverem a tejjel, sűrű péppé főzöm, kihűtöm, majd hozzákeverem a krémhez. A tésztából pogácsaszaggatóval kis korongokat vágok, félbevágom, megkenem krémmel, majd összeillesztem és az oldalukat is megkrémezem; végül kókuszreszelékben megforgatom. Tetejüket bevonom az olajban megolvasztott csokoládéval. Pár órára hűtőbe teszem.

2014. október 16., csütörtök

Karácsonyi muffin


A receptet itt találtam, annyit változtattam, hogy a lisztet lecseréltem gluténmentes lisztre, sima darált diót tettem bele és a meggyszemeket kihagytam belőle.
Stílusosan karácsonyi muffinformában sütöttem :-)

 
Hozzávalók (6 darabhoz):
150g liszt (nálam Mantler)
3g sütőpor
1tk mézeskalács fűszerkeverék
50g darált dió
70g Kalifa Mediterrán Mix
50g cukor
1db tojás
1,5dl tej
50g olvasztott margarin



Elkészítés:
Külön-külön összekeverem a száraz és a folyékony hozzávalókat, majd a kettőt összevegyítem. Kivajazott-lisztezett muffintepsibe kanalazom és 190 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütöm.
Isteni karácsonyi illatot áraszt J

 
Két fotóért köszönet Judynak :-)

2014. október 13., hétfő

Sütőporos kakaós csiga

Ezt a receptet a NutriFree Receptkönyvben találtam, Dobos Beáta receptje.
Én most fél adagot sütöttem csak, de így is 14 darab mini csigám lett. Mini, mivel nagy sietségemben az ellenkező irányba tekertem fel a tésztát :-) Legalább tudom hogyan kell miniatűr kakaós csigákat gyártani. Egyébként kb. 7 darab kétszer ekkora csiga született volna ebből az adagból.


Hozzávalók:
125g Nutri Free Mix per Pane liszt
125g félzsíros túró
50g porcukor
30g olvasztott margarin
25ml tej
3g sütőpor
Töltelékhez:
1/2ek olaj
40g porcukor
10g natúr kakaópor



Elkészítés:
A túrót a porcukorral robotgéppel összekeverem, majd fokozatosan hozzáadom a tejet és az olvasztott margarint, ezt követően pedig kézzel hozzádolgozom a sütőporral elkevert lisztet is. Enyhén lisztezett felületen kb. 4-5mm vastagságú téglalappá nyújtom a tésztát. Megkenem az oajjal, rászitálom a porcukorral elkevert kakaóport és szorosan feltekerem. Recés késsel kb. 2 cm-es csigákat vágok belőle, amiket sütőpapírral bélelt tepsibe helyezek és 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütök.

2014. október 7., kedd

Aranygaluska

Kedvenc édességem <3


Legkedvesebb szülinapi emlékeim egyike, amikor 6 évvel ezelőtt nagymamámmal közösen aranygaluskát sütöttünk. Rá egy évre derült ki nálam a lisztérzékenység, azóta nem ettem aranygaluskát. Eleve nem vagyok jóban az élesztővel, gluténmentesen még jobban féltem megpróbálkozni a sütéssel. Aztán pár hónappal ezelőtt megismertem egy új lisztet, a Nutri Free Mix per Pane-t, sokan dicsérték, mindenhol azt láttam-olvastam, búzáshoz hasonló kenyereket, péksüteményeket lehet készíteni belőle. Szerettem volna egy picit visszaidézni annak a bizonyos születésnapnak az emlékét, így eljött az idő,.hogy én is kipróbáljam. Kísérleteztem kicsit a hozzávalók arányával is (ez sem én vagyok, hiszen eddig mindig grammra pontosan követtem minden receptet! :) ) és... nem bántam meg, sőt! Fantasztikusan finom lett, gyönyörű, levegős, lágy a tésztája, íze akárcsak az "igazié" :-) Egy morzsa sem maradt, négyen mind elpusztítottuk. Nem is értem eddig miért voltam ilyen gyáva és azt hiszem a Nutri Free Mix per Pane-val ez most egy csodálatos barátság kezdete :-D :)


Hozzávalók (20cm-es tortaformához):
Tésztához:
250g Nutri Free Mix per Pane
csipet só
1/2db citrom reszelt héja
1db tojás sárgája + 1db a kenéshez
50g porcukor
1cs vaníliás cukor
175ml tej
10g friss élesztő
30g olvasztott magarin
Szóráshoz:
130g dió
65g porcukor
40g olvasztott margarin
„Sodóhoz”:
350ml tej
20g vanília puding (vagy csokoládé)
25g kristálycukor


 
Elkészítés:
Az élesztőt 50ml tejben 3gramm porcukorral felfuttatom. A lisztet átszitálom, elkeverem benne a csipet sót és a citromhéjat, majd hozzáadom a maradék porcukrot, a vaníliás cukrot, a tojás sárgáját és a tejben felfuttatott élesztőt. Robotgép dagasztóspiráljával először kis fokozaton kezdem keverni, közben apránként hozzáadom a maradék tejet, majd a legerősebb fokozatra kapcsolva ugyanígy az olvasztott margarint is. Kb 5 perc alatt szép, egyenletes, nem kemény, kicsit galuskatészta-szerű masszát kapok. 180 fokra előmelegített gázsütő tetején 45 percig kelni hagyom, majd vizes kanállal galuskákat szaggatok belőle, amiket először olvasztott margarinban majd cukros dióban forgatok meg. Ezeket a margarinnal kikent, liszetezett tortaformába, szépen egymás mellé helyezem. Ebből a mennyiségből két réteg galuska lesz.A felső sor tetejét tojássárgával átkenem, majd a tésztát az előmelegített sütőbe teszem és 40 perc alatt szép barnára sütöm. Tűpróbával lehet ellenőrizni.
Amíg az aranygaluska hűl, elkészítem a vaníliamártást.
Melegen vagy langyosan (tapasztalatom szerint így még jobban kiérződnek az ízek) tálalom.

Érdemes megsütni, nagyon, nagyon finom!!! :)

2014. október 1., szerda

Puncstorta


Húgom kedvence a puncstorta, így minden évben legalább egyszer, a születése napjára elkészítem :-) Múlt héten ismét eljött az ideje...
Recept forrása: itt

 
Hozzávalók (18 vagy 20 cm-es tortaformához):
Tésztához:
2*4db tojás
2*80g porcukor
2*80g liszt (nálam Mantler)
2*1db citrom reszelt héja
Töltelékhez:
150g porcukor
3/4dl víz
1/2dl rum
1db citrom
1/2dl málnaszörp
2 ek sárgabaracklekvár + a tortalapok kenéséhez
Mázhoz:
200g porcukor
2ek málnaszörp
2ek rum
 
 
Elkészítés:
Tészta:
A tojásokat szétválasztom. A sárgáját 40g cukorral fehéredésig keverem, majd belereszelem a citrom héját. A tojások fehérjéből kemény habot verek, úgy, hogy a cukrot két részletben keverem hozzá. A sárgájához óvatosan, több részletben hozzákeverem a tojásfehérjét és a lisztet. A piskótatésztát a kivajazott, kilisztezett tortaformába öntöm, és 160 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütöm. Ezt a folyamatot megismétlem, még egy piskótát sütök. Amikor kihűltek, a szebbik tortát kettévágom, a másikat pedig apró darabokra tépkedem a töltelékhez.



Töltelék:
A vizet és a cukrot összemelegítem, amíg a cukor teljesen fel nem olvad, ekkor lehúzom a tűzről és belereszelem a citrom héját, belefacsarom a citrom levét. Ha kihűlt, beleöntöm a rumot is. Ennek az öntetnek a felével meglocsolom az apró darabokra tépdelt piskóta felét, majd a maradék öntethez hozzákeverem a málnaszörpöt és a piskóta másik felét ezzel locsolom meg. Ezután a két piskótát összekeverem és hozzáadom a két evőkanál sárgabaracklekvárt is. A félbevágott piskóta köré visszarakom a tortakarikát, megkenem az alsó piskóta vágott felét sárgabaracklekvárral, rárakom a tölteléket, majd jön a piskóta másik fele, aminek a vágott részét szintén megkenem sárgabaracklekvárral. A torta tetejére rárakom a tortaforma alját, majd valamilyen nehezéket helyezek rá és így hagyom egy éjszakát hűtőben pihenni.


Máz:
Másnap elkészítem a mázat. Ehhez a porcukrot elkeverem a málnaszörppel és a rummal. Ezzel vonom be a torta tetejét és oldalát. Ha túl híg lenne, lehet még hozzátenni egy kevés porcukrot, az oldalán így könnyebb is vele bánni. Néhány órára visszateszem a hűtőbe, hogy a máz megdermedjen.

 

Nagyon finom!!! Jó étvágyat!!! :)

2014. szeptember 19., péntek

Narancsos rizsfelfújt

Recept a Nosalty-ról.


Hozzávalók (4 személyre, 18*24cm-es tepsihez)
120g rizs
250ml frissen facsart narancslé
250ml tej
50ml víz
1db vaníliarúd vagy 2 cs vaníiás cukor
80g barna cukor
2db tojás
3ek vaj
Tálaláshoz:
narancsdzsem vagy narancsszörp, de önmagában fogyasztva is finom

 

Elkészítés:
A narancslevet, a tejet és a vizet egy lábasba öntöm. Hozzáadom a rizst és a cukrot, belekaparom a vaníliarúd magját. Az egészet felforralom, majd mérsékelem a lángot, és lassú tűz felett, lefedve, keverés nélkül addig főzöm, míg a rizsszemek megduzzadnak és magukba szívják a folyadékot. Ezután félreteszem, hűlni hagyom. Amikor a rizs kihűlt, hozzákeverek két evőkanálnyi szobahőmérsékletű vajat és a tojások sárgáját. A tojásfehérjéket kemény habbá verem, majd óvatosan hozzáforgatom ezt is a rizshez. Az egész masszát a maradék vajjal kikent tepsibe öntöm és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt megsütöm.


2014. szeptember 16., kedd

Glutenix kalács


Első gluténmentes péksütemény próbálkozásom.
Recept a Glutenix receptfüzetből.

 
Hozzávalók:
250 g Glutenix Foszlós kalács lisztkeverék
25 g tejföl
2 dl langyos tej
1 tojás sárgája
15 g élesztő
1 ek. olaj
negyed citrom reszelt héja


Elkészítés:
Kézimixerrel összekeverem a folyékony hozzávalókat az élesztővel, majd hozzáadom a lisztet. Jól összedolgozom, előre kivajazott-lisztezett kenyérsütő formába teszem. Meleg helyen, letakarva kb. háromnegyed órát kelesztem, majd 160 fokra előmlegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütöm.
 
Megjegyzés:
Ez az alap kalács recept, ezt számos módon lehet variálni: lehet belőle vaníliás kalács, márványkalács, kakaós, fahéjas, mazsolás, csokoládés kalács, stb.

2014. szeptember 14., vasárnap

Madártej torta

A héten ünnepeltük Édesapám születésnapját. Egyik kedvencét, a madártej szeletet készítettem el tortaformában. A receptet apai nagymamámtól kaptam, nem tettem semmi mást, csak a lisztet lecseréltem gluténmentes lisztre.


Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):
Tésztához:
2db tojás fehérje
35g kristálycukor
35g liszt (nálam Mantler)
2g sütőpor
Krémhez:
2db tojás sárgája
20g pudingpor (én most vaníliással készítettem, de készült már punccsal és karamellel is)
2dl tej
30g kristálycukor
50g margarin
Tetejére:
125ml Hulala
 

Elkészítés:
A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verem, majd hozzáadom a sütőporos lisztet, és vajazott, lisztezett tortaformában, 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütöm.
A krémhez a tojások sárgáját a pudingporral, tejjel, cukorral közepes lángon sűrűre főzöm, majd a gázról lehúzva hozzákeverem a margarint. Hagyom kihűlni, de közben néha átkeverem, hogy ne legyen csomós. Ha a tészta és a krém is kihűlt, a krémet eloszlatom a tésztán. Tetejére keményre felvert Hulalát teszek.
Jól illik hozzá a csokiszirup :)


Megjegyzés:
Aennyiben tepsiben szeretnénk elkészíteni a sütit, 24*36 cm-es tepsihez ennek az adagnak a négyszeresét kell venni.